Vér a Zárt osztályon: MORGANA

Senki sem merészkedett a ház közelébe, kivéve Elizát, egy 19 éves lányt, aki mindig is vonzódott az ismeretlenhez. Egyik este, mikor a hold úgy vonult az égen, mint egy vérrel kent kasza, Eliza felkerekedett, hogy "csak körülnézzen" az elhagyatott helyen. Nagyanyját is egykor itt kezelték.

A kórház ajtaja nyikorogva engedett bejárást, mintha már várt volna rá. Bent por szállt a levegőben, mégis minden tárgy érintetlennek tűnt – egy ingaóra járt, egy tükör verte vissza a lány arcképét, és az épületben hideg volt… nyomasztó érzés villanyozta fel Elizát. Szemközt, a koszos fotelben egy fekete macska ült. A szemében több volt, mint állati értelem. Eliza felé fordult, és farka egy lassú ütemben csapkodott. A tűz hirtelen fellobbant a vastag oszlopgyertyán, Eliza mögött becsapódott az ajtó.

Hang szólalt meg – nem a macskáé, hanem az épületé. Morgana hangja.

"Végre… valaki a véremből…"

Eliza torkában megfagyott a sikoly. A macska hirtelen elszaladt a leomlott nagy ablakon oldalt, s megpillantott a lány egy csontos, görnyeteg, magasabb alakot a földszint túlsó végében- ám arcát árnyék takarta. Hosszabb, fekete hajkoronájának vonalai megfigyelhetők voltak. Teste eltorzult. A gyertya lángja kialudt. Sötét lett. Csupán leomlott, kidőlt darabjai a falaknak engedtek be néhány holdsugarat. A rémisztő alak Eliza felé indult sebtében, démoni kacajjal. Ő felsikoltott…

Másnap reggel a város szélén különös dolog történt. Az Intézet legfelső emeleti középső kórtermének ablakánál, egy fiatal formája tűnt fel. Csak ott állt, és mereven bámult ki az ablakon.

Többen is észre vették, riporterek és újságírók lepték el a helyet.

Ám hiába mentek fel az emeletre, nem látták a lányt abban a szobában. Csupán a hatalmas ablakot, sok álló tükröt, koszos-igénytelen ágyakat. Kívülről, az ablakban viszont teljesen megfigyelhető volt a fiatal lány alakja. Senki nem tudta, mi ez az egész.

Eliza- ott ragadt lelke volt!

Második rész- Morgana börtöne: Poros naplók

A fekete macska csendesen, nesztelenül suhant a házak között. Senki sem merte elzavarni. Aki megpróbálta – eltűnt. Először csak egy idős asszony, aztán a kisváros pékje, végül a gondnok. Mindegyik eltűnés előtt csak annyit lehetett hallani: a macska nyávogását… ami egyre inkább hasonlított egy emberi sírásra. Ő volt: Morgana Familiárisa!

Eliza lelke már nem állt az ablaknál. Hiába nyomoztak, keresték- csak azt tudták barátai néhány várossal arrébb, hogy aznap éjjel- elindult megnézni az Intézetet.

Ahogy teltek a napok, a felhajtás is alábbhagyott. Visszatért mindenki megszokott életéhez.

A városka tanítója, Márton, gyanút fogott az Elmegyógyintézetnél történt, szokatlan esettel kapcsolatban. Kutatni kezdett a régi krónikákban, poros levelekben, és egy elfeledett naplóra bukkant, amely egy Morgana nevű boszorkány unokájáról írt… aki nagyanyja kínhalálát követően örök átkot hordozott magában. A kislány neve: Eliza.

Márton tudta: Eliza nem véletlenül tért vissza a házhoz. Hitt a Természetfelettiben. A vér szava hívta. És most, hogy az átok beteljesedett, Morgana szelleme kezdett erőt nyerni – Eliza testén keresztül.

Egy holdtalan éjszakán Márton az épülethez lopakodott. Egy medált vitt magával – ősi talizmánt, amit egyetlen ember hordhatott: Morgana férje, a boszorkányvadász, aki valójában egyik orvosa is volt a nőnek- kit megölt. Az intézet üresnek tűnt. A macska békésen pihent. Láng égett a gyertyán. A tükör a falon hirtelen megremegett, és Márton meglátta benne saját arcát… mögötte Elizát – emberi alakban.

– Te is meg fogsz halni.. – suttogta a lány.

– Hagyd békén, Elizát. – válaszolta Márton, és előrántotta a medált.

A "ház" üvölteni kezdett. Nem a falak, nem a bútorok– maga a kórház. A férfi felrohant az egyik emeleti kórterembe és egy használt, mocskos kád mögé bújt. A középső, hatalmas ablakú szobában szétrepedtek az egymással szembe fordított álló tükrök és vérezni kezdtek, Morgana szelleme kitört a gyertya lángból, fájdalmas emlékként. Az emeletre indult, Mártont követve.

De a medál felragyogott a férfi kezében- ki reszketett. Morgana megjelent előtte, magasan sikított. Márton füleihez kapott, amiből vér szivárgott, majd a szemeiből és orrából is, lassan minden testnyílásából- végül kimeredt szemekkel a földön terült el, kivérezve- holtan.

Másnap az intézet valami egészen furcsa hangon rezonált. Vissza sietett a macska éjjeli vadászatát követően- be- azon romos épületbe!

És egy új legenda született: Ha a gyertya lángjánál fekete macska ül, ne nézz tükörbe. Mert talán Morgana téged is figyel.

Harmadik rész- Morgana börtöne: Vérhold

Két hét telt el azóta, hogy Elizának nyoma veszett. A falu lassan feledni kezdte a rémálmot. Barátai is higgadtabbak voltak. Várták haza. De egy éjjel újra elkezdődött valami.

Feljött a Vérhold!

A környező erdők fái megrepedtek.

Az állatok összegyűltek. A földből fekete, szurokszerű folyadék kezdett szivárogni – ott, ahol az Elmegyógyintézet állt.

És újra feltűnt a macska. A fekete macska, vörös szemekkel, a fekete folt közepére tartott. Mikor odaért, kinyúlt- a föld megremegett. És abból, ami addig csak sötét emlék volt, előbújt valami, ami már nem csak szellem – hanem hús-vér borzalom.

Morgana visszatért.

De nem volt egyedül. Az Elizán keresztül megidézett lélekvilág átjárója megnyílt, és vele együtt árnyak szöktek át a mi világunkba – elmosódott arcú boszorkányok, sikoltó gyermekhangon nevető démonok, és egy alak, aki maga volt az idő eltorzulása: egy vén, szurokfekete ruhás asszony, aki Eliza arcát viselte… de a hangja Morgana volt.

Márton fia, aki már felnőtt ember, tudta mi történt apjával nemrég, s magánál tartotta a medált, hogy valaha bosszút állhasson a Banyán.

Tudta azt is, hogy a legerősebb Vérholdkor készül az áttörésre- ma éjjel.

Hát előbújt az öreg- odvas fa mögül, majd elővette a talizmánt – de az már nem világított. A varázslat megtört. A védelem megszűnt. Csak egyetlen dolog maradt, amit tehetett: megidézni azt az ősi tűzáldozatot, amivel egy boszorkány testét örökre el lehet égetni. De ehhez egy önkéntes kellett – valaki, aki hajlandó lenne a testét a tűznek adni, és a lelkét odakötni Morgana erejéhez, hogy az örökre ott rekedjen vele együtt.

Gondolta, feláldozza magát és a démonok elé ugrott! Egy üveg olajat hajított az eltorzult lény lábához, ami széttört s köpenyére fröccsent,

a fiú nem habozott- utánna égő gyufát dobott!

Ám a lángok nem égették meg a Boszorkát,

ki jót kacagott- ördögien. A lény suhintott egyet kezével, mire a fiú nyaka kitört, teste elterült.

És ekkor előlépett valaki: egy lány, hosszú fekete hajjal, zöld szemekkel. Nem volt más, mint Eliza unokahúga. Tudta, csak az pusztíthatja el, kiben átka is ott él! Nyomon követte az eseményeket, csendben- titokban.

Döntött: ő lesz az, ki bezárja az átjárót.

A rituálé elkezdődött. A tűz fellángolt. Morgana nevetett – de csak egy pillanatig. Mert ahogy a lány belépett a lángok közé, az egész világ megremegett, a föld megrengett. Egy pillanatra minden elnémult.

Aztán fény… és sötét… majd elnyelt minden démont, banyát, mindent is… a kapu és bezárult.

Negyedik rész- Morgana börtöne: A Titkos szoba

- Az egykori női elmegyógyintézet 1895-ben nyitotta meg kapuit, de hivatalosan sosem zárt be. Az utolsó beteg, egy amerikai fiatal nő, ki állítólag önkezével vetett véget az életének, de sem holttestet, sem búcsúlevelet nem találtak. A feljegyzések szerint egyetlen dolgot ismételgetett, mielőtt végleg elnémult:

"A boszorkány nem alszik. Jő valaki nemsoká- véremből, s tiétek folyik majd!" - tartotta az előadást, az egyetemi professzornő.

Most, több, mint száz évvel később, egy doktori kutatás keretében három pszichológustan hallgató – Anna, Márk és Ivett– elhatározta hogy megismerkednek a legendás Elmegyógyintézettel.

A városi levéltár dokumentumai szerint a Miasszonyunk Nővérei Fénye Pszichiátria különleges volt: a betegek nem csak pszichés zavarokkal küzdöttek – mindannyian egyazon "női jelenlétről" számoltak be, aki éjjelente megjelent szobáikban.

Öt napra pakoltak be, az elhagyatott helyre. Első éjjel a kutatók egy szobában vertek tábort. A folyosókra csak világosban merészkedtek. A falak foltosak voltak, mintha valaki karistolta volna őket évtizedeken át. Egyik szobában apró rajzokat találtak – női arcok, mindegyik sikoltani látszott. Megpróbálták kitalálni, miféle vizsgálatokat végezhettek a hatalmas ablakú, középső- tükrös kórteremben.

Egy sértetlen, nagy tükör lógott a falon, minek sarkaiban Márk megpillantott a falon enyhe mélyedéseket.

Leemelte a tárgyat, majd leütögette a vakolatot és egy kisebb fa ajtót lelt.

- Gyertek ide! Találtam valamit!- szólt a többieknek.

- Egy ajtó? - lépett hozzá Ivett.

- Nézzük meg.- nyitotta ki Anna.

Egy rejtett szobába léptek, majd felkapcsolták a villanyt. A hely hideg volt. Egyfajta szertartási helyiség lehetett – a falakon körkörösen vésett szimbólumok voltak. Az asztalon egy poros, régi napló feküdt. Címe kopott, de egyetlen szó jól olvasható maradt:

"Morgana"

Levente kiejtette a nevet hangosan, mire a levegő megdermedt.

És akkor a tükör, mit leemelt a fiú – ami előtte poros volt – kitisztult. A három hallgató nem vette észre. Eliza jelent meg benne, majd Morgana- mindketten vigyorral arcukon, míg ők a szobában keresgéltek.

Aznap éjjel Anna nem tudott aludni. Naplójába írt:

"A boszorkány nem alszik. Jő valaki nemsoká- véremből, s tiétek folyik majd!"

• ezen szöveget sikerült még kiolvasniuk a titkos szobai naplóból.

Furcsa volt a lánynak, hisz pszichológia professzora is ugyanerről beszélt.

Ötödik rész- Morgana börtöne: A Tükrök lakói

A tükrök nem hazudnak.

Anna egész éjjel nem aludt. A többiek már visszavonultak, Ivett csak vállat vont az eseményekre, Márk pedig igyekezett racionális magyarázatokat keresni – az intézet sztorijára. Anna viszont érezte, hogy valami nem stimmel a Miasszonyunkkal.

Hajnali háromkor újra visszament a titkos szobába a gyanakvó lány. A könyv ott feküdt az asztalon. Már nem volt poros, mintha valaki azóta is olvasgatta volna. Anna kinyitotta. A lapok tele voltak ismeretlen nyelven írt sorokkal, de a szeme egyszer csak megakadt valamin – egyetlen beégett név:

"Anna"

Lángnyomos volt, mintha valaki forrón vésve írta volna bele nem is olyan rég. A lány hátrahőkölt, de akkor mozgást hallott. Lépteket.

Nem rohanó, nem kapkodó lépések voltak – inkább olyanok, mint egy kórházi folyosón sétáló nő hangja. A cipősarkak hangja a linóleumon.

Anna lélegezni sem mert, de valami vonzotta a hangok irányába. Hűvösebb lett hirtelen… és egy halk suttogás ütötte meg fülét. A suttogás nem értelmes szavakat formált – inkább emlékeket. Anyja beszédét hallotta, aztán egy nevetést, amit már jó ideje nem: öccséét, aki gyerekként halt meg. Megborzongott a fiatal- barna hajú lány, s hátrált volna, de lába nem engedelmeskedett. A napló lapjai maguktól kezdtek váltakozni, mintha szél fújná őket – pedig nem volt légmozgás. És az utolsó lapon egy rajz jelent meg.

Egy ágyhoz kötözött nő. Vér kezdett csurogni a naplóból..Az arca… Anna arca volt.

Reggelre a lány nem tért vissza társaihoz. Márk és Ivett hosszas keresés után találták meg a nyitott- rejtett szobában- földön fekve… de Három különböző álló tükörben öltött testet, három különböző alak. A repett üvegek még hátborzongatóbbá tették, miközben Ivett és Márk társukat szedték össze a földről, s próbálták ébresztgetni.

Az egyik tüköralak egy öreg- mogorva orvos véres, fehér köpenyt viselt. A másik… Anna volt. De szeme fekete lett, mosolygott. Végül a fiatal lány: Eliza sírt a tükörben. Amikor kitámolyogtak a szobából, a kórterembe Annával, eltűntek a tüköralakok.

Hatodik rész- Morgana börtöne: A Zárt osztályon nincs kijárat?

Márk este 21.06-kor lett figyelmes egy hangra. Nem a szél volt, nem is Ivett- ahogy papírokat lapozott– hanem egy csilingelő női hang, amely lassan, tisztán, szinte gyengéden énekelt.

" Hangom hív,

jön az éj, mi nyílik,

véres ajtón át

Morgana megint érkezik…"

Azonnal felült. A hang abbamaradt. Annában reménykedett, hisz magához tért azóta, bár elképzelni sem tudták- miért ájult el éjjel. A tükrös kórterembe ment, a rejtett szoba ajtaját pedig résnyire nyitva találta. Tudta- nem lehet, hisz néhány órája zárták be, hoztak ki onnan minden fontos kutatási anyagot és a tükröt is vissza akasztotta ő maga.

A falitükör eltűnt, sehol nem találta.

– Anna? – szólította halkan, remélte ott lehet.

Ivett is belépett a rideg terembe.. Mereven bámult egyik törött álló tükörbe– de most egy egész kórtermet mutatott. Benne ágyak, sápadt női arcok, karok meg kötözve, szemek üvegesen a plafon felé fordulva. A szőke lány megdöbbent, csak bámulta amit mutatott a tükör. Félelmetes volt. A falon: vésett nevek. Egyik sem volt a valós világban ismert. Kivéve egyet.

"M. Hollósné"

Márk szintén elképedve hangosan olvasta ki, mire Ivett ráförmedt:

– Ne mondd ki hangosan! Már túl sokszor hallottam azt a nevet éjjelente.

– Mióta?

– Amióta ide jöttünk.

Márk megremegett. Ivett szemei alatt mély karikák sötétlettek, mintha napok óta nem aludt volna. De ők csak két éjszakája voltak itt.

– Mennünk kell – mondta Márk, de Ivett nem mozdult.

– Anna még itt van. - jelent meg társuk a tükörben: vérző szemekkel, fülekkel, és orral- majd tovatűnt.

Márk remegő kézzel ragadta meg Ivettet, s ki rohantak a folyosóra.

A rémes napló eléjük csúszott magától a padlón, s kinyílt. Ezúttal nem csak rajz volt benne, hanem kivehető szavak, mondatok. A fiatalok reszketve figyeltek.

A tinta vérként folyt ki a kis könyvből, betűk és szavak tűntek fel. A válasz magától jelent meg papírján, mintha lapja lélegezne.

"Itt van. Most már ő is lát. Ti még vakok vagytok. De jön az éj, mikor már nem kell szemetek. Elég, ha lelketek figyel."

Ivett és Márk rohanni kezdtek, társukat szólongatták:

- Anna! Merre vagy?

- El kell tűnnünk innen, gyere, pakoljunk!- kiabált a szőke hallgató lány.

Nem jött válasz. Hiába keresték Annát, nem lelték többet. Hevesen csomagolni kezdett a két fiatal, ám egyszerre a tükröt pillantották meg a szoba falán. Igen, abban a szobában ahol aludtak, bár a tükrös teremben volt helye.

A tükör megmozdult. Belülről. Mint egy ablakon át préselődő kéz, lassan kinyúlt belőle valami. Nem test volt. Inkább árny. Megfoghatatlan, mégis valós.

Ivett nem mozdult. Olyan volt, mint akit valami megbabonázott. És akkor a tükör megrepedt – de nem kívülről, hanem belülről. Mintha valami ki akarna törni.

A falak olyan szorosan zárultak köréjük, mintha az épület lélegezne. Minden ajtó kinyílt. A tükör többé nem mutatott mást, csak egy ajtót. Fából volt, sötét, repedezett, rajta csak egy felirat:

" Segíts! -Anna"

Bár illúzió, Ivett azonnal közel lépett és megfogta a "kilincset", ám eltűnt az ajtó, s egy nyurga, csontos- öreg véres kéz ragadta karon.

Morgana volt.

Megszállta a szőke lányt, végül elszívta lelki erejét, elhagyta testét. Ivett meghalt.

- Ivett! Ne! - kiáltott rá Márk.

- Hagyd! Már nem tehetsz semmit, ő is közénk tartozik! Az ereje!- szólalt meg a 19- éves Eliza lelke, a szekrény mellől.

A fekete hajú srác kirohant, s csak futott a kísérteties folyosón, ameddig el nem érte az alagsor ajtaját.

A falakon vibráló képek: Egy reneszánsz nő, akit máglyára ítélnek. Egy viktoriánus lány, akit apja bezárt egy szobába, mert "beszélt a tükörrel". És egy szőke gyermek, ki bűbájt suttog a bölcsőben.

Akkor Márk meglátta őt.

Anna állt előtte, de a szeme mélyfekete volt. Nem barna. Nem zöld. Olyan szín, amit ember még nem látott.

– Te… nem Anna vagy! Morgana? – kérdezte remegve.

Anna csak mosolygott.

– Nem. Én voltam Morgana. Vagyok. És leszek. Minden alkalommal más testben. De most… először választottam. És ez a test az enyém lett. Erősebb mint az unokámé..- kacagott a Banya hangján.

A falak összezárultak mögöttük. Márk térdre rogyott, ahogy megértette, hogy kutatásuk nem feltárt valamit – hanem felébresztett.

Anna (vagy ami lett belőle) felemelte a kezét, és suttogott:

"Ez nem egy hely. Egy emlék. Egy sejtés. Egy kapu a világok közt. És én vagyok, voltam, leszek a kulcs."

Márk utoljára azt látta, mielőtt elvérzett volna- hogy a falak mögött száz tükör jelenik meg. Mindegyikben egy 'megkínult alak. Mindegyik másik korban. És mindegyik ugyanazt mondja, majd sikolt:

"A boszorkány nem alszik. Jő valaki nemsoká-, s véretek folyik majd az ő láttán!"

Száz "feminista" erejével, Anna friss, fiatal testének köszönhetően Morgana visszatért. Így be teljesítheti Bosszúját:

Végez minden olyan férfivel, ki nők kínzásában leli örömét! Megtorolja, azt-amit vele műveltek. Orvosai, saját férje és az ápolók kegyetlenségeiből kifolyólagos halálát! Az összes elektrosokk- terápiát, testnyílásai kínzását, éheztetését, véreztetését, a lónyugtatókat- mindent!

Annaként lépett ki a Miasszonyunk Intézetéből Morgana, s elindult a városka rögös útján. Familiárisával. Borús felhők kerekedtek, erős szél kapott hajába, villámok cikáztak az égen, mennydörgés vitte hírét, közelgő- sötét ítéleteknek!

Danee / A_Boii /

"Zárt ajtók mögött történnek dolgok, ami túlmutat az őrületen. Morgana – egykori beteg, ma már csak emlék… vagy mégsem? Bosszúját hajtja végre? A kórház falai nem felejtenek. A tükörképek önálló életet élnek, és a valóság hajszálvékony rétege megreped."

Danee / A_Boii /